Hivatása TANÁR

Egy Kisnémedi tanárnőt szeretnék visszaidézni. Olyat, akinek élete összeforrott a Kisnémedi lakosok, tanulók oktatásával, nevelésével, a falu kulturális életével, hosszú időn át, egy ma már letűnt korszakban. Hiszem, hogy vannak még olyanok, akik jó szívvel emlékeznek Rá. Maximalista volt. Nemcsak másokkal, de önmagával szemben is szigorú és következetes.

 Ribai Andrásné (Becskeházi Mária), 1933. okt.8-án született Hercegkúton egy  6 gyermekes családba. Édesapja mezőgazdasággal, szőlészettel foglalkozott. Az apa a 4 fiát és a két lányát hamar befogta a mezőgazdasági munkába. Édesanyjukat fiatalon elvesztették és így a legnagyobb nővérre, Máriára maradt a család összetartása.

Sárospatakra költözésük után Mária a sárospataki Szent Erzsébet Apáca Rendben végezte az elemi és polgári iskoláit. Nagycsaládból jött sok testvérrel, nagy rokonsággal. Szeretett tanítani és foglalkozni a kisebbekkel. Jelentkezett és felvételt nyert a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolára. Szeretett olvasni és tanulni. Kiemelkedően jó tanuló volt. Két főiskolára is járt, hiszen az 1956–s tüntetéseken való részvételük miatt a főiskolásokat száműzte a rendszer vidékre, az egri főiskolára. A szakukat megszüntette Budapesten. Magyar- orosz nyelvtanárként végzett 1957-ben.

A diploma megszerzése után megpályázta a körzet nyelvtanári állását. Abban az időben már kötelező volt az iskolában az orosz nyelv tanítása. 

A Kisnémedi iskolán kívül Püspökszilágyra, Váchartyánba, Őrszentmiklósra és Vácrátótra járt át orosz nyelvet tanítani. Szinte érthetetlen, hogy lehetett ezt az akkori közlekedési lehetőségekkel megoldani.

Sikeres és eredményes munkája jutalmául 1963-ban az akkori Szovjetunióba mehetett ki nyelvgyakorlás céljából három hétre. Jó nyelvérzéke volt, eredeti nyelven olvasta Tolsztoj, Csehov és a többi orosz klasszikus regényét .

 Az 1960 –s évek elején már nem kellett ingáznia a faluk között. Ebben az időben nevezte ki Berkó Árpád igazgató az úttörőcsapat vezetőjének, amit 1965-ben Zahorán Pálnak, a frissen végzett agilis fiatal tanítónak adott át. Mária néni pedig a magyar nyelv oktatójaként elhatározta, hogy a falu népét is tanítani fogja a magyar kultúra szeretetére. A helyi tsz-től autóbuszt szerzett. Két színházba is bérletet intézett az érdeklődő szülőknek. A budapesti József Attila és az Operett színház bérletes előadásinak megtekintésére nyílt  lehetőség, az akkoriban még gépkocsival nem rendelkező lakosoknak.

Folyamatosan képezte magát. Rendszeresen részt vett a Pedagógiai Nyári Egyetemen.  Először, mint hallgató, később, mint előadó is.

 Szakmai munkájának elismeréseként az iskola igazgatójának nevezték ki 1967-ben. Kiváló tantestületet örökölt és őrzött meg.  Nemcsak a tanáriban, hanem az akkoriban elterjedt sok-sok társadalmi munkában és a szabadidőjükben is összetartottak. Tavasztól őszig, vasárnaponként együtt jártak kirándulni a környék erdeibe.

Abban az időben nagy probléma volt, hogy az iskola melletti épületben működött a vegyesbolt és a kocsma. A gyerekek már kora reggel dülöngélő emberekkel találkozhattak. Nehéz tárgyalások után, a szülők és a tanárok összefogásának segítségével sikerült a Váchartyán és Vidéke Körzeti Fmsz-el és a Járási Tanáccsal megegyezni. Engedélyezték az út másik oldalán lévő épületek cseréjét. Az iskola megkapta a Gosztonyi kastély szomszédos épületét. A bolt és a kocsma leköltözött a napközi és a politechnikai termek helyére. A bolt helyén meleg konyhával rendelkező étkezőt, a kocsma helyén könyvtárat alakítottak ki. Nagy feladat volt, de a végeredmény a mai napig jól működik.

Vezetése alatt többféle lehetőséget teremtett az ismeretszerzésnek. Színes és gazdag kulturális élet volt.

Tánctanfolyamot szerveztek a felső tagozatosoknak. Vácról járt ki a híres Kékesi Mária balettművész testvére, Kékesi Ilona táncpedagógus. Standard és latin amerikai táncokra, de ami fontosabb illemre, kulturált viselkedésre tanította a fiatalokat. 

Kisnémedi, Püspökszilágy és Váchartyán iskolái összefogtak, szerződést kötöttek a Váci Zeneiskolával és hegedülni és zongorázni tanulhattak az érdeklődők.

Minden év decemberében fiatal festők hozták Némedire alkotásaikat, hogy a fenyőfa alá minőségi festmény is kerülhessen. Akkoriban még az adott szó és egy aláírás volt a biztosíték a részlet fizetésére.

1970-ben Miniszteri Dicséretet kapott az u.n. hátrányos helyzetű, részben osztott rendszerben tanuló Kisnémedi diákok felkészültségéért és a középiskolában elért jó eredményeiért.

  Az 1960-s évek végén az Oktatási Minisztérium olyan határozatot hozott, hogy ezeket a részben osztott tanrendben tanító falusi iskolákat, amilyen a Kisnémedi iskola is volt, össze kell vonni. 

Megkezdődött a harc az iskolaigazgatók és a járási, megyei vezetők között.  Jött a körzetesítési parancs. Nem számítottak az eredmények, a szülők felháborodása. Kijelölték a környék legnagyobb iskoláját és a kicsit vagy megszüntették, vagy csak alsós tagozatúvá, tagiskolává minősítették. 

A Kisnémedi iskola 1971/72 tanév végéig őrizte meg függetlenségét. Az 1972/73-s tanévet szeptemberben a felső tagozatosoknak már Váchartyánba kellett kezdeni. Kiszakították őket szeretett iskolájukból, a csodálatos környezetből. Reggel 7 óra 30 perckor indult az iskolabusz Váchartyánba. Hazafelé már menetrend szerinti járattal kellett jönni. Ez sokszor hosszú, hiába eltöltött idő volt. Ősszel, télen bizony nem volt kedvező az időjárás az autóbuszmegállóban való várakozásra a 10-14 éves nebulóknak.

Mária néni nem volt hajlandó átmenni Váchartyánba tanítani. Az Ő szíve, lelke, élete a Kisnémedi iskola volt. Némedin maradt tagiskola vezetőnek, napközis tanárnak.

Miden igyekezete az volt, hogy a Kisnémedi gyerekek minél nagyobb tudással kulturális neveltséggel kerüljenek át, az úgynevezett nagy iskolába. Regnálása alatt nem volt olyan tanuló, aki úgy ment haza a napköziből, hogy nem volt kész a házi feladata. A gyerek létszám az iskolában egyre csökkent. A szülők érthetően és jogosan nem akarták, hogy a gyermekük háromszor váltson iskolát tanulmányai alatt. /Kisnémedi-Váchartyán-Középiskola/.Úgy döntöttek sokan, megkérdőjelezhetetlenül, hogy legalább az általános iskolát egy iskolában végezze a gyermekük. A lecsökkent tanuló létszám ellenére, tanár társaival magas színvonalú oktatást biztosítottak az ottmaradt 6-10 éves kisiskolásoknak.

Több tanítványa lett később pedagógus. Mária néni Szerződésben állt a Jászberényi Tanítóképző Főiskolával, így  Ő volt a  szakmai mentoruk. Nála végezték szakmai gyakorlatukat. Ő ismertette meg velük a pedagógus pálya gyakorlati ismereteit.

1977-ben Aranykoszorús Pedagógus címmel jutalmazta az Oktatási Minisztérium munkáját. Ennek apropóján a Nők Lapja című hetilap 2 oldalas, fényképes interjút készített vele.

Abban az időben talán egyedüliként Kisnémedin valósult meg az egyház és az iskola békés egymás mellett élése. 

Kezdetektől baráti viszonyban volt Pásztor Pál plébánossal. Kölcsönösen tisztelték, becsülték egymás munkáját. Szinte részese volt a tantestületnek. A plébános is részt vett a kirándulásokon, az ünnepségeken, összejöveteleken. Simándi József, a felejthetetlen operaénekes, barátja volt a plébánosnak. Sokszor megfordult ebben a társaságban, biztosította a jó hangulatot.

1986-ban Mária nénit is elérte a gyilkos kór. Négy évet küzdött hősiesen. Az iskola volt az egyetlen ments vára. Amint egy kicsit jobban érezte magát, ment kollégáihoz, diákjaihoz. 1990 április végéig nehezen, de bejárt az iskolába.

1990 május 11-én ment el fiatalon, 56 évesen.

Posztumusz kapta meg életművéért az akkoriban kapható legmagasabb pedagógiai kitüntetést/ezt már csak férje tudta átvenni / az Arany fokozatú Pedagógus érdemérmet. 

Pásztor plébános búcsúztatójában így jellemezte: nem csak egy tanárnőt temetünk, hanem egy elhivatott pedagógust, iskola igazgatót, hanem igazi közösségi EMBERT. Soha nem félt kiállni a közösség igazáért, a falu érdekeiért. Gerince soha nem hajolt meg.

 Emlékét őrzik a fenyőfák a Polgámesteri Hivatal körül, amelyeket Ő ültettetett a jövő nemzedéke számára is.

Ribai Anikó