Hegedűs Andrásnak 2007-ben adományoztak díszpolgári címet. A helyi újság ezt követően készített vele riportot.H.A.: Én annyit ismerek a családtörténetből, hogy itt élt egészen a dédapámig a család, az én tudomásom szerint. Ha jól számolom, akkor én a negyedik generációs Hegedűs vagyok és általam fiúágon az utolsó, mert nekem már leányaim születtek.
Mesélne még a családjáról?
H.A.: Az édesanyám özvegyasszonyként él, mert 1968-ban meghalt édesapám. Anyósom, ő szintén özvegy a papa két éve történt halála óta. Zömében velünk tartózkodik - egészségügyi problémái miatt - mi vigyázunk rá. Mi pedig már több mint harminchárom esztendeje Pintyővel élünk itt, aki már 1974 óta itt tanít, a helyi általános iskolában. Két lányom velünk lakik. Nagy örömünkre a nagyobbik most velünk neveli a kisfiát, mert édesapját a munkája sokszor Pestre szólítja, de általában igyekszik velünk lenni. A kisebbik lányom Niki a barátjával él.
Mi vette rá, hogy társadalmi feladatokat vállaljon a községért?
H.A.: Az én életem az úgy alakult, hogy műszaki végzettségű lettem, gépipari technikusként végeztem Lőwy Sándor Gépipari Technikumban Vácott. Aztán különböző műszaki beosztásokban dolgoztam, Budapesten, Dunakeszin, később Váchartyánban a Volán telepen. Én tagja voltam a Pártnak (MSZMP-nek) és a helyi bizottság részéről megkerestek engem 1985-ben, hogy gondolkodjam el rajta, hogy egy közösségi, közfeladatot, a tanácselnöki feladatokat vállalok-e. Otthon megbeszéltem a feleségemmel, édesanyámmal és végül úgy gondoltuk, hogy megpróbálom közfeladatokkal hasznossá tenni magam. Így kerültem jelölésre, majd megválasztottak. Később az önkormányzatok megalakulása után kerültem polgármesterként is megválasztásra.
Milyen érzés, hogy megbíznak az emberben?
H.A.: Az életem egy meghatározott része a köz szolgálatában telt el, én komolyan mondom, szerettem ezt a munkát végezni, szeretek a közösségért dolgozni. Főleg úgy, ha az embernek - a kudarcokat is beleértve - azért vannak sikerélményei is. Olyanok, ahol azt érzi, hogy ami itt történt, ami megvalósult, abban én munkám is benne van. Életem során boldogan dolgoztam mindenkivel együtt, még azokkal is, akiknek ellenvéleményük volt az elképzeléseimmel, vagy munkastílusommal. Hiszen az embernek okulásra is jók a kritikai megjegyzések, észrevételek, amelyeket a munkája során kap. Nem szerettem a békétlenséget, ezt ma is hiszem és vallom. Hiszen, ahhoz, hogy az ember eredményeket tudjon felmutatni, és nem elsősorban önmagáért, hanem azért amit tesz, ehhez békesség, egyetértés, az emberekkel való szót értés kell legyen az első. Mindig úgy igyekeztem a munkámat végezni, hogy ez a munka a közösség számára érthető, megérthető és valamilyen módon elfogadott legyen. Természetesen teljes elégedettséget nem tud az ember produkálni, nem hiszen, hogy született valaki, aki ilyet meg tudna tenni. Ám én úgy gondolom, hogy, ha a település döntő többségének megfelelt, ahogy a köz szolgálatát végeztem, akkor meg volt az értelme a munkámnak.
Változott-e a viszonya az emberekkel az évek során?
H.A.: Azt hiszem, hogy alapvetően nem. Igyekeztem mindenkivel tisztelettudóan viselkedni, régebben is, mikor még „kétkezi” munkát végeztem, aztán a közszolgálatom alatt is és természetesen mostanában is. Itt születtem, itt élek születésem óta, nagyon sokan ismernek és én is nagyon sok embert ismerek. Úgy gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet alapján - talán nekem - nincs haragosom Némedin. Ebben én nagyon bízom, mert én senkire nem haragszom, mindenkihez méltó módon igyekszem viszonyulni.
Szabadidejében mivel szeret foglalkozni?
H.A.: Amíg még egészségileg, fizikálisan jobban voltam, addig nekem a kerti munka egy nagyszerű kikapcsolódás volt. Ott felszabadultan tudtam tevékenykedni, akkor a munkám során sokat foglalkoztatott gondolatokból ki tudtam kapcsolódni. Újságot is nagyon szeretek olvasni, nagyon érdekelnek az aktuális hírek, vagy érdekelnek az értekezések is. Ezeket mindig nagy élvezetten olvastam, mert hasznos gondolatokat adott nekem is, és úgy gondolom, hogy e nélkül elszigeteltté válna az ember. Ez az én hobbim, természetesen minden olyan munkát el kell végeznem a ház körül, ami egy férfiembernek a feladatkörébe tartozik. Fiatalkoromban sokat sportoltam, amíg erővel bírtam. Szeretem a futballt, nem tudok igazán focizni, de szeretem a játékot magát.
A díszpolgári cím megváltozatta-e valamilyen értelemben?
H.A.: Az átadásnál meglehetősen elérzékenyülve, azzal kezdtem köszönő beszédemet, hogy köszönöm a megtiszteltetést. Én úgy érzem, hogy Kisnémedi Díszpolgára cím egy megtiszteltetés. Hiszen bárki kapja, nyilván az általa elvégzett tevékenységet, vagy az ő eddigi tetteit méltatták arra, hogy ezzel a címmel az illető személyt kitüntessék. Meg is hatódtam kellő módon, és úgy gondolom, hogy egy közszolgálat feladat ellátásáért és ennek az elismeréseként kaptam ezt. Annak örülök, hogy amit a közösségért tettem, az a falunak a szellemi és anyagi gyarapodását segítette elő, és úgy gondolom, hogy hasznára volt. Igazán örülök annak, hogy ezek a fejlesztések stb. a faluba bekerültek és tovább gyarapszanak minden szinten, minden olyan helyen, ahol még ezt lehet folytatni, és tovább lehet vinni.
Még egyszer, csak köszönni tudom, hogy ezzel a címmel engem megtiszteltek.
IKSZ újság 2008. január
0 Megjegyzések