1944-ben kezdte, és a történelmi viharok miatt 1952-ben fejezte be a váci piaristáknál, gimnáziumi tanulmányait. Az MTA doktora, az MTA Wigner Jenő Fizikai Kutatóközpont kutató professor emeritusa.
Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el: MTA Fizikai Díja (fődíj 2000), Simányi Károly díj (2006), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), Széchenyi-díj (2014).
Kisnémedi 750 fős csendes - nyugodt kisközség, Vác 33 475 főt számláló városka, Budapest a főváros, ahol 1 735 711 ember él. A Professzor Úrnak, mind a három településhez köze van.
Tisztelt Professzor Úr hogyan befolyásolta életét szülőhelye, a klasszikusan értendő falusi közösség?
Azt hiszem, mindannyiunk életének alapját elsődlegesen határozza meg a szülei, családja, szülőfaluja, szülővárosa által teremtett és nyújtott első otthon, környezet és légkör. Születésemkor a falu még valóban a több száz év alatt kialakult klasszikus és barátságos kisközséget jelentette. A nehézségek ellenére nekünk, gyerekeknek egy szegény, de biztos kis meseország volt. A rákövetkező évtizedek során azután ezt a szép világot szétverték: a régi-régi diófákat, akácsorokat, egyenes jegenyesorokat különböző módszerekkel kiirtották, velük együtt a hasonlóan egyenes tartású parasztok sorait is. Földjük parlaggá vált: így jelent meg a parlagfű, erkölcsi és szellemi értelemben még inkább. Helyükbe máshol talajtalanná vált emberek települtek be: így lett a mi szülőfalunkból is a többi szép magyar faluhoz és városhoz hasonlóan, a mai kedvelt elnevezéssel, közönséges „település”.
Ilyen értelemben befolyásolta, és rendkívül szomorúan befolyásolja ma is életemet szülőfalum - és így hazánk - sorsának felvillantott alakulása. Ennek jó irányba történő fordítására ugyan egyre biztatóbb jelek, remények és próbálkozások láthatók, de jól tudható, hogy az átélt előző és mai, más formában, pusztító tevékenységet világméretű cinikus, sötét erők mozgatják. Mégis, képességeink mértékében védekeznünk kell, bár a régi diófák és jegenyék ereje nélkül nagyon nehéz. Talán az újakat már nem tudják kivágni!
Kérem, meséljen családjáról!
Ugyanolyan szegény, átlagos sorsú parasztcsalád volt, mint a faluban a többi. Életünket a távoli múltban kialakult egészséges békesség és a viszonylagos biztonság vette körül. Mindezek megteremtője egyrészt a magától értetődő kemény munka, másrészt a szellemi-erkölcsi, biztos alapú, keresztény világnézet volt. A napot a hajnali harangszóval kezdték és az esti harangszó után a sötétedéskor fejezték be. Az Őrangyalát mindig hangosan mondtuk, - egyedül is. A munkavégzés évi folyása szorosan együtt haladt az egyházi év menetével. Édesanyám már hajnalban az adott ünnepkör szép énekével ébresztett minket, majd a ház körül, vagy a mezőn is, általában dalolva végezték a munkát. Nagyapám megállt a hullámzó zöld búzatábla közepén, és végigtekintve, kivételesen levette a kalapját; azt hiszem, boldogabb embert, azóta se láttam.
A váciak tudják, hol van Cseke. Ennek magas dombján az akkor még le nem rombolt kis kápolna felett volt a földünk. Innen bámultam kiskoromban, hogyan kanyarog elő alkonyaikor az aranyfényű Duna a visegrádi hegyek közül, majd elér Vácra, ahol csillognak a keresztek, a gyönyörű tornyok és kupolák, majd szépen halad Buda irányába. Már akkor tudtam, hogy ez nemcsak a legszebb látvány: ez látomás, ez Magyarország.
Később az itt egyedül szántogató apámra egy amerikai Liberatorból, cinikusan nagy láncos bombát dobtak, de túlélte. A kis kápolnát később az erkölcsi renddel együtt lerombolták, Édesanyám ezt nem tudta túlélni. A kis földet elvették, azóta is parlag, divatos parlagfűvel borítva.
Milyen erkölcsi zsinórmértékkel engedték Vácra ?
Családunkban a fentiek szerinti zsinórmérték természetes és egyértelmű volt, azonban a gimnázium mibenlétéről, váci létezéséről semmit se tudtunk. Távoli ismerőseink ajánlották szüleimnek a váci gimnázium értékét és a tanulást. Szüleim ezt megértették, és bár szerették volna, ha a paraszti munkát folytatom, végül beírattak. Jó bizonyítványom alapján tandíjmentesen tanulhattam. Édesanyám kísért el az első Veni Sanctera, majd sorra megmutatta a Fehérek, a Barátok templomát, a Székesegyházat és a Hétkápolnát. A zegzugos kis utcákon az akkor még meglevő barokk szobrok között lementünk a Duna partra: a csekei látomás közepébe. Valahányszor Vácra megyek, most is mindig végigjárom ezt a sétát egykori Kísérőmre emlékezve.
A középiskolás évek minden bizonnyal érzelmileg is hatottak Önre, hiszen a biztonságot jelentő otthontól elszakadva a háború kellős közepén tartott akkor a történelmi idő kereke. Hogy érezte magát Vácon és a középiskolában ?
A biztonságos falusi otthonomtól nem szakadtam el: a falunktól 4 kilométerre levő vasútállomásra gyalogolva, onnan vonattal jártam be Vácra. Itt az első időkben ugyanazt a barátságos légkört éreztem, mint otthon. Az emberek az utcán, a rendezett parkokban ismerősökként köszöntötték egymást, a szegényebb, vagy tehetősebbek mind tisztességesen voltak öltözve: egyszóval még polgárok voltak, közöttük számos egyházi emberrel. Megnyugtató volt látni, hogy a délelőtt még a kemény tananyagot leadó szigorú tanáraink már a koradélutáni órákban a Duna parti platánok alatt kedélyesen sétálva és szivarozva történelemről, latinról, irodalomról, zenéről, matematikáról vitatkoztak, de másnap ugyanolyan felkészültséggel és szigorral tanítottak. - Minden reggel a mise után katonás rendben vonultuk a tanterembe, de számomra e terem is templomnak hatott. Mégis akadt itt egy hasznos feladatom is: a tanterem oldalsó ablakából egyedül én láthattam a székesegyház toronyóráját. A tanórák vége felé kezemet magasra tartva ujjaimmal mutattam a többi izgulónak a hátralevő perceket. Amikor a mutató az 50. percre ugrott, kezemmel nagyot lendítettem, mely pillanatban megszólalt a pedellus Gáspár bácsi megmentő csengője.
Érzelmi nyugtalanságot az a tudat okozott, hogy amíg én elegáns tanteremben ülve matematikát, vagy latint hallgatok, ez alatt szüleim keményen dolgoznak a földeken. De délután sietve hazaérkezvén, rögtön bekapcsolódtam munkájukba, a nyarat is velük együtt dolgoztam végig. E nyugtalanságnak azonban hamarosan véget vetett az új korszak, a zavaros működésű TSz-ekben már csak ritkán volt szükség és lehetőség szüleim segítésére.
Mi az, amit a váci piaristáknál megtanult, túl a szaktantárgyi tananyagon?
A humánum, aminek közös alkotói apietas és a scientia. Végig humán osztályban járván tapasztaltuk, hogy itt a reáltárgyakban is sokkal magasabb volt a színvonal és az eredményesség, mint máshol. Ebből a humán magatartásból fakadóan, a bekövetkező sötét korszak évei során, a mi IV./B osztályunkban, a kicsapás kockázata ellenére se akadt stréber, vagy áruló - szemben az akkor sajnálatosan előforduló esetekkel. Ez az összetartó barátságunk az elmúlt 60 év alatt változatlan maradt. Ezért itt is illő és hálás feladat emlékezni azokra, akik ezen az úton vezettek minket, így Tiborc Lajos, Szita Imre, Rassovszky Kálmán, Bán Márton, Ludmány Antal, stb., piaristák, és a szellemükhöz kötődő Gajtkó István, Gyaraki Ferenc Frigyes és más civil tanár urak.
Ők készítettek fel arra is, amivel ma szembe kell néznünk. Ma életünk legnagyobb problémája, a főleg Európát támadó szellemi és erkölcsi válság. Pedig éppen a felsorolt tanítóink oktattak arra, hogy több mint 2000 éven át, éppen a szellemi és erkölcsi értékek tartották fenn és tették kiemelkedővé Európát, így hazánkat is. Tanultuk, hogy már az ókortól kezdve az egyén igazi mércéje a szellemi teljesítmény: a tudományok, a művészetek, továbbá a jó szándékú, erkölcsi értékek: a jól teljesített munka, a sportszellem (ami akkor még a nagyvonalú segítő lovagiasságot jelentette), és főként a valamilyen jóban való hit.
Mindezekkel szemben napjainkban olyan sötét erők működnek, melyek a szellemi tevékenység ürügyén cinikus spekulációval, az erkölcs, a munka és a lovagiasság helyett látszólagos gúnyos erőfölénnyel igyekeznek kiszorítani a becsületes tevékenységek érvényesülését.
Mi még a gimnáziumban valamelyik tudományág tényleges, megfogható, értékteremtő eredményeit tanultuk, a mai iskolákban e helyett, a fiatalokat az „infokommunikáció ” varázstevékenysége felé terelik. Holott e kifejezés és tevékenység értelme magyarul egyszerűen kb.: valamely megszerzett értesülés továbbközlése. Ez arra nagyon jó, hogy a mások munkája által teremtett értékeket egymás között cserélgetve és megvámolva nagy hasznot lehessen szerezni.
Mindenesetre öröm, hogy Magyarország mostani szemlélete - Európában szinte elsőként, a helyes utat választva - a humánumot, a szellemi és erkölcsi értékekre épülő munkát kívánja a jövő alapjának tekinteni, amint azt mi annakidején, a piaristáknál, mint elsődleges princípiumot tanultuk.
Végül a tananyagon kívül igazi szép kincset kaptam azáltal, hogy a sok templomi énekkari szolgálat kapcsán, máig csodálójává válhattam a régi, a gregorián, a preklasszikus és a barokk muzsikának. A manapság szintén erőszakosan nyomuló különféle harsány, zajos áramlatok közepette vigaszt és ünnepi eseményeket jelentettek Varga László karnagy úr rádiókban tartott előadásai. Bizonyára az sem véletlen, hogy e régi, tiszta művészet felvirágozása éppen Váchoz kötődik.
Ön az MTA Wigner FK Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet Alkalmazott és Nemlineáris Optikai Osztályának tudományos tanácsadója. 1992-ben a rendkívül rövid, attoszekundumos időtartam alatt felvillanó fényimpulzusok létezésével kapcsolatban dolgozott ki új elméletet. Tudományos eredményei közül kiemelkedik a sokfotonos, igen magas perturbációs rendű fotoeffektus kimutatása és az Einstein-egyenlet sokfotonos, mélyebb tartalmú formájának igazolása. Szakterülete: a kvantumelektronika és kvantumelektrodinamika, kutatási témája a foton-elektron kölcsönhatások, a kvantum-elektrodinamika és a szuperintenzív lézerimpulzusok. 1980-ban lett a fizikai tudomány doktora. Tagja a Lézerfizikai Tudományos Bizottságnak is.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, nekem és gondolom az olvasóknak is, ezen információk nagyon komolyan és súlyosan hangzanak.
Hol kapcsolható össze, ha egyáltalán összekapcsolható a lélek és a kvantumfizika, azaz az EMBER és a tudomány a hétköznapokban?
Az ember és a tudomány összekapcsolódása a mai hétköznapokban rendkívül szorosan és látványosan, de kettős értelemben áll fenn. A tudomány történetének tanúsága szerint, a felfedező kutatókat elsődlegesen életünk, világunk mibenlétének oka, célja, törvényeinek igazságai és szépségének megismerése, leírása, az eredmények jó szándékú, hasznos célok irányába történő terelése vezérelte. Egy új jelenség igazságának első felismerése megrázóan mély, csodálatos intellektuális élmény, amint azt Szent Ágoston, Pascal, Newton, Bolyai, vagy éppen Heisenberg írásaiban olvassuk. így kapcsolódhat össze a lélek a tudománnyal, akár klasszikus értelemben, akár a kvantumfizika szintjén. De ugyanezt tapasztalja bármelyikünk, amikor életünk valamely megoldhatatlannak látszó nehéz helyzetében, a csillagos égbolt megrendítő, szabályos nyugalmának, akár csak tízpercnyi szemlélése után, a békesség szétáradását érzi.
Embertársak helyett készülékek beszélnek egymással, nézik egymás mesterséges képeit, nincs idő és főleg igény személyes találkozásra, a kézírás megtanulására, szövegek olvasására, stb. A médiumokban kizárólagos és természetes az igény a folytonos rikító, sokkoló képi és akusztikai jelenségekre; az erőszakra, a gyilkosságra, a háborúk szenvedéseinek ma már, mint napi közönyös szórakoztatás ömlesztésére.
A tudomány és az ember kapcsolata a múltban ünnepnapi és felemelő volt, napjainkban sokszor nemhogy hétköznapi, de lesújtó és elszomorító. De tudjuk, hogy a történelem folyamán a jó iránt elkötelezett józan gondolkodók, vezetők és generációk tevékenysége kerekedett felül, de ennek érdekében folyamatosan küzdenünk és bíznunk kell. Úgy, amint azt az egykori ifjú váci piarista diák, Madách Imre által hozzánk küldött emlékezetes örök égi üzenetében kaptuk.
Reménykedjünk abban, hogy a mai igen nehéz helyzetben is, - példánknál maradva - majd a mai fiatal generáció jó szándékú része, jelképesen az alagsori elsötétített diszkóból feljőve az éjszakai csendes kertekbe, felnézve a békés mennyboltra, megtalálja a régi jó utat, ami elsősorban már saját érdeke.
Áder János köztársasági elnök úr a Széchenyi-díj átadásakor az alábbiakat mondta: „Az idei díjazottak ismerik a «mindennekjavára lenni» Weöres Sándor-i parancsot, amelynek kiteljesítésében segítségükre lehetett a rákérdezés és rácsodálkozás képessége, a megértés kíváncsisága és az a kitartó konokság is, amellyel igazukhoz és céljaikhoz ragaszkodtak, ami minden teljesítmény igazi mozgatója.
A mai napon, március 15-ke előestéjén ki kell mondanunk, hogy egy közösség erejét nemcsak a közös hit, a közös akarat, a közös cél, a közös elszánás és a közös cselekvést jelenti: a jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos. ”
Egyet ért Ader János köztársasági elnök úr szavaival?
Úgyannyira, hogy e szöveget a közintézmények falára rögzíttetném, még mielőtt a szövegértés az országban megszűnne.
Idén 300 éves jubileumát ünnepli a váci piarista iskola. Tisztelt Professzor Úr, milyen jó tanáccsal látná el a diákokat, a szülőket és a tanárokat, annak érdekében, hogy ne csak az elmúlt 300 évről lehessen beszélni, hanem a jövőt illető 300 évről is?
A diákok jelenleg is aktív diákok, a szülőkkel és tanárokkal együtt pedig mindannyian egykori diákok vagyunk, köztük sokan piaristák, így a tanácsokat és az útmutatást nem mi adjuk: a történelemtől, szüléinktől és a váci gimnáziumi oktatástól mindannyian megkaptuk. A beszélgetés során csak érintett kiragadott alapelvek, így: a piaristák által megfogalmazott, de általános érvényű jelmondat tartalma,
Áder János által idézett közös hit, cél, akarat és munka, a minél több szilárd „IV./B” közösség igénye - hazánk életének minden területén -, végül Madách Imre váci diák által közvetített örökérvényű tanács követése - valóban időt állóknak bizonyultak.
A jelen nehéz időkben is küzdjünk és bízvabízzunk abban, hogy e jól bevált szép 300 éves úton haladva Vácra is, hazánkra is békésebb, emberségesebb és derültebb jövő következik.
Tisztelt Professzor Úr! A beszélgetésünk során megismerve szemléletét, igaz és biztató az öreg piarista diák, Madách Imre gondolata
„Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
a tömeg hálátlan is lesz.”
Köszönöm a Váci Polgár olvasóinak nevében is a tanulságos és jellemerősítő gondolatokat! Eddig elért eredményeihez és az idén kapott kitüntetéséhez gratulálunk, további munkájához nagyon sok erőt és jó egészséget kívánunk!
A Váci Polgár háziasszonya
Ványi Lászlóné volt
Váci Polgár 2014 augusztusi szám.
0 Megjegyzések