Berkó Árpád általános iskolai igazgató és Nagy László vb-titkár úgy vezetget végig a szőke búza-és rozstábláktól övezett hegyvidéki falun, mintha számomra egy régen esedékes, súlyos mulasztást tennének jóvá. A község pedig semmiről sem nevezetes, ők sem állítják, csupán szívük mélyéig magukénak érzik. Az iskolaigazgatónál ez még érthető, 1945-ben itt kezdte meg nevelői munkáját, ő már a falu nagy családjának elválaszthatatlan tagja. Nagy László vb-titkár egészen új ember Kisnémedin, ez év márciusában került a község vezetőinek sorába. Az ő esete olyan, mint a szerelem: meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Ezt persze csak én gondolom, noha tudom, meg ők is mondják, míg kaptatunk föl a dombra, hogy a tartós esőzések idején bokáig ér a sár... Tehát nem mindig csapadékos az időjárás, gyakrabban süt a nap, a gyümölccsel és virágokkal teli kertekből az esők után vérpezsdítőén jó illat száll.
Ezt is csak én gondolom, hiszen a falut romantikus fekvésénél fogva nyomban szívébe zárja, aki megfordul benne. A döntő érv mégsem ez. Mindketten az emberekről beszélnek, tulajdonképpen azok jelentik számukra Kisnémedit.
 |
| Járdaépítők |
Az újságíró, aki százszor megírta, hogy X, Y és Z községben ennyi meg ennyi járda épül községfejlesztésből, annak számára nem nagy esemény, hogy Kisnémedin is ez történik napjainkban.
Csakhogy a falu számára a több, mint három kilométeres kőburkolatú járda mérhetetlenül sokat jelent. S hogy mennyire sokat, azt áldozatkészségük is bizonyítja. Mert az igazat megvallva eddig csak ritkán tapasztaltam, hallottam róla, hogy a lakosság faluja érdekében a községfejlesztési adón kívül külön is jelentős költséget vállal. Sőt! Mindezen kívül hatalmas értékű társadalmi munkát, szinte a munkaköltségeket teljesen megtakarítva. És azt is hogyan?
Húzunk felfelé a dombon, megnézendő a jövőbeni „ásatások” színhelyét. A házak előtt szorgalmas férfiak, nők egyengetik vagy kövezik a járdát, másutt már befejezett gyalogjárón haladunk. Az igazgató és a vb-titkár közben büszkén sorolja fel községük fejlődésének számadatait. Nagy László arról beszél, hogy csupán a járdákban több, mint 200 ezer forint értékű társadalmi munka fekszik, az igazgató meg arról számol be, hogy iskolája egy-egy tanulója kereken 450 forint értékű társadalmi munkát végzett. Aztán magáról az iskoláról szól, (később meg is nézette velem), amelynek jól felszerelt politechnikai műhelye van. asztalos és vasipari részleggel, rengeteg szerszámmal, sok nyersanyaggal és a roncsok közül kimentett, de a szülők által rendbehozott csúcsesztergapaddal.
 |
| Az iskola épülete hátulról |
Mindezt a patrióta lelkes szeretetével, amiben legalább ugyanennyi a hivatásérzet. S mintha mindketten kisnémedi bennszülöttek kutatják falujuk múltját, erre ösztönzik az ifjúságot s maguk is „régészkednek" ha idejük engedi. Így jutunk el az egykori temetőkerthez, amelybe valamikor török harcosok temetkeztek. Beszélnek róla, sőt a helyet is megmutatják. ahol szerintük a kisnémedi várnak, vagy egy eddig nyúló várrészletnek árokrendszerét vélik a domb alatt.
Ez az illúzió már nem közérdeklődéstől kísért jelenség, legfeljebb az iskolásokat izgatja még, s ezt a falu „vénei” többé-kevésbé megközelítő utalásokkal támogatják.
Teljesein bealkonyul, mire visszaérünk a község központjába. Emberek, asszonyok gyülekeznek a térségen. Kisnémediek, akik éppenhogy befejezték a járdaépítést, most pedig kaszával vállukon, sarlóval a kezükben készülnek ki a búzaföldre, éjszakai aratási műszakra.
0 Megjegyzések