A kisnémedi Aranykalász Termelőszövetkezetben sertéshizlaló kisgazdaságok alakultak a nyolcvanas években. A tsz három településén akinek volt szabad helye a disznóólaknak az otthon hizlalta a szövetkezet disznóit. A Pest Megyei Hírlap riportjában 1987-ben már ennek jól jövedelmező korszak végéről olvashattunk.
Messzire vezetne annak a részletes elemzése, hogy miért csökkent az utóbbi években a sertéstenyésztési kedv a háztájiban. Pedig a zökkenőmentes hazai ellátás és az export-tervek teljesítésében továbbra is jelentős támogatást élvez a háztáji gazdálkodás, ami elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek segítségnyújtásában nyilvánul meg.
 |
| Az épülő szövetkezeti sertéshizlalda 1980-ban |
Riportunkban arra kerestük a választ a kisnémedi Aranykalász Termelőszövetkezetben, miként hatnak a legújabb szabályozók.
Jövedelmezőség
— A szövetkezetben a fajtakérdéssel nincs gond — mondja Kratkóczky Tibor, az állattenyésztési ágazat vezetője. — A nagyüzemi sertéstenyésztési program beindulása óta együttműködünk a KAHYB sertéstenyésztési rendszerrel. Az állomány fehér hússertés. Ám a legértékesebb fajta is csődöt mondhat, ha nem megfelelő a tartása. Egyebek között a gondozásra, az ápolásra és a takarmányozásra gondolok. Ezek a feltételek korábban a szövetkezetben sem voltak meg, ezért döntött úgy a vezetőség 1978-ban, hogy a telep teljes korszerűsítésével fejleszti az ágazatot. A régi épületeket felújítottuk, fiaztatót, malacnevelőt, hizlalót építettünk. De az élet úgy hozta, hogy a beruházás közben az állami támogatási rendszer megváltozott és csökkent a sertéshizlalás jövedelmezősége is. Hosszas fontolgatás után a gazdaság is változtatott a korábbi terveken. A kocaszállás már nem épült meg. Az anyaállatokat a hizlalókban helyeztük el. Így a telep évente hatezer malac kibocsátására képes, viszont háromezret tudunk csak meghizlalni a szakosított telepen.
— Mi történik a szaporulat másik felével?
Annak idején jól átgondolta a gazdaság vezetése a bérhizlalási tervét. Számítottak a lakosság állatszeretetére Kisnémedin. Püspökszilágyon, Váchartyánban. Nem is tévedtek, mert a kezdetben nem tudták kielégíteni az igényeket. A három községben jelenleg is száznegyvenen hizlalják a sertést.
— Mitől volt ilyen sikere a bérhizlalási akciónak?
— A nyolcvanas évek elején más volt a sertéshizlalás jövedelmezősége. Akkor még öt-hatszáz forint maradt egy- egy sertés után. A harminc kilogrammos süldőkből hatnál kevesebbet senkinek sem adtunk ki. A tagoknak nem kellett fizetni az állatokért, leadáskor viszont csak, ráhizlalt súlyért adott pénzt a szövetkezet. Az állategészségügyi követelmények miatt kikötöttük, hogy más sertést a portán nem tarthat a gazda. Minden igénylő udvarába elmentünk, tájékozódtunk a vállalkozó elképzeléséről, a helyszínen győződtünk meg a tartás feltételeiről, a takarmányozásról. Tudtuk azt is, hogy a leglelkiismeretesebbek sem tudnak megfelelő eledelt adni akkor, ha olyan tápot kénytelenek etetni, ami éppen van, vagy ha a beltartalmi értéke hiányos. Éppen ezért a saját keverőüzemünkben állítjuk elő a jó minőségű tápot, melyet minden faluban megvásárolhatnak az állattartók.
A szervezést igen körültekintően végezték a termelőszövetkezet szakemberei. Az állatok kihelyezése után sem hagyták magukra a gazdákat, s a bajokra időben kerestek orvoslást. Ezt bizonyítja, hogy öt év alatt a három községben csaknem 13 ezer darab sertést hizlaltak bértartásban.
 |
| Tsz udvar az 70-es évek elején |
Mennyi a haszon?
A bérhizlalást Kisnémedin Varga István portáján néztük meg.
— Három éve szerződtünk először — mondja a fiatalember. — Az akcióban rögtön felismertük a jó lehetőséget és a régi ól mellé újat is építettünk. Jelenleg száz süldő van az épületekben.
Hogy milyen most a hasznom? Bevallom őszintén, ma már nem nagyon éri meg a vesződség. Jó ha egy-egy állaton 300 forint jövedelem marad. Elég korszerű tartási körülményeket teremtettünk, de még így is naponta négy órát kell az etetésre és a tisztán tartásra fordítani. Már nekem is megfordult a fejemben, hogy jövőre nem csinálom. Ezen a turnuson alig lesz hasznom. A hideg miatt négy helyett legalább öt hónapig kell tartanom. Nagyobb a kockázat, eddig már kettő elhullott az állományból. Igaz, hogy minden segítséget megkapunk a szövetkezettől, de ilyen felvásárlási és takarmányárak mellett én nem találom meg a számításomat.
Talán jogos Varga István érvelése, mely szerint valami van, de nem az igazi. Másképpen fogalmazva sem a kistermelő, sem a nagyüzem nem érzi, hogy érdemben jelentősen javulna a sertéshizlalás érdekeltsége, bár az új felvásárlási rendszer várhatóan né-mi javulást hoz. Ennek ellenére bajosan lehet látványos fejlődésre számítani. Nem csoda, ha elkeseredésében néhány szövetkezeti vezetőnek már az ágazat felszámolásának gondolata is szöget ütött a fejébe.
Surányi János
PMH 1987. február 11.
0 Megjegyzések