Volt egyszer egy Kisnémedi kézicsapat 1.

A Kisnémedi Anno képkiállítás alkalmával többször előkerültek régi történetek a 60-as évekből és az akkoriban rövid ideig működő helyi nő kézilabdacsapatról. Ezért is örültem amikor végre előkerült egy régi csoportkép a csapatról. Ezen kívül sajnos nem sok minden maradt meg róla. Ezért kértem meg az egykori csapattagot Ribai Margitot, hogy írja meg emlékeit a csapatról. Ennek első részét olvashatják. 

Kezdetek

Minden szeretett iskolánkkal kezdődött. Ebbe a kicsi faluban az Urak kertjében épült egy salakos pálya. Ami egy nagyon szerencsés, jó ötlet volt.

Amíg az idő engedte, a tornaórákat ott tartottuk. Bárki, bármikor használhatta. Nyári szünetekben is ott fociztunk, ‘kéziztünk”. Ott mindig voltak gyerekek, közéjük lehetett állni, csatlakozni, sötétig játszani.

De!!! A tanáraink is mindig szerveztek ‘labdás” versenyeket. Akkoriban több úttörő és őrscsapat  (Gyöngyvirág, Mókus, stb) egymással versenyezett. Gyerekek voltunk, komolyan vettük, tüzeltük egymást a győzelemért.

Amikor ‘elballagtunk” az iskolából nagyon hiányzott a labda, a mozgás, és kitaláltuk, hogy jó volna folytatni, együtt maradni.

Rák Era, Lipp Ilona, Papp Zsuzsa, Fekete Mára, Ribai Vali, Ribai Margit, Drenkovics Kati, Rák Ilona 

Indulás 

Szerezni kellett egy edzőt, aki elindítja a papírmunkát, aki benevez minket a Járási Bajnokságba, aki formába lendít, aki irányít. Megkerestük Zahorán tanár urat, és Ő elvállalta. 1966-ban hivatalosan is megkezdtük a közös munkát. Ősztől tavaszig a tornatermet használhattuk. (Templommal szemben). Amikor a tanár úrnak “komoly” gondjai akadtak, le kellett mondania, ott álltunk leforrázva, ijedten.

Aztán döntöttünk, folytatjuk egyedül. Magunk találtuk ki a gyakorlatokat, s csak játszottunk, játszottunk.

Az erőnléti edzések abból álltak, hogy öt kilós labdával kézilabdáztunk. Felemelni is elég volt, hát még egymásnak dobálni. Egy dologtól nem kellett félni: nem törjük be az ablakokat, ezzel a labdával egyszer sem sikerült! Kellett az erő, a “szufla” mert csak egy-két cserejátékosunk volt, sokszor kellett végigjátszani a mérkőzést a hét embernek hiányzás, betegség esetén.

Kézilabda pályánk a futballpálya és az öltöző között volt. Jó időbe ott tartottuk az edzéseket, sokszor a focistákkal együtt, de külön is.

Csak halkan jegyzem meg, hogy néha kihívtuk a fiúkat egy “stuki” versenyre a Valival fogadásból. Ritkán veszítettünk. Stukizás azt jelentette, hogy úgy fejeljük, hogy ne essen le a labda. Sokszor százat is csináltunk! Ők a felét se.

Jó volt, szép volt, de rég is volt!!!!!

Segítőnk volt még induláskor Gulyás Ferenc is. Edzett bennünket, segített ahol tudott. Vácra a szövetségbe bejárt ügyeket intézni Ribai Imre, Ribai István, Rák Sándor.

Az utolsó patronálónk Paulik Gábor volt. Akkor kaptuk az első sportmezt (zöld, fehér számokkal) és egy hosszúszáru fehér tornacipőt.

Addig saját ruhába, (“mackó”) játszottunk. Felvettük a Kisnémedi Kézilabda Sportkör nevet.

Folytatás következik...