“Helység kalapácsa” A felsebesedett lópaták gyógyítója, a lovaskocsik, szekerek karbantartója, kerékráfok, zablák, lőcsök, kengyelek, patkók, tengelyek, (minden ami vasból készült) gyártója, cséplőgépével, traktorával a falu lakosainak cséplője, ezen magok megőrzője, darálója, és végül de nem utolsó sorban az “élet megédesítője”. Méhészetében 38 család méh szorgoskodott, egyszóval igazi “experte” (szakértő) volt. Büszke vagyok rá !
Czéh János
Mi azok a hetvenesek, nyolcvanasok, akik emlékszünk a falu “kovácsára”.
Az én családom is hozzá vitte Csillag nevű lovát, ha lesántult. János bácsi hosszú bőr kötényébe, műhelye tüzes szerszámaival, egy gyereknek maga volt a “csoda”. Tisztes távolságból figyeltem, ahogy a sánta ló patáját “helyre hozta”, így a hazafelé úton, már vígan lépkedve, ügetve mentünk haza.
A kovácsolás mellett méhészkedett is. Mivel én voltam a családba a legkisebb, engem szalajtottak a tél beállta előtt mézért. Margit néni (felesége) szolgálta ki, adta oda, mindig volt egy-két kedves szava.
Gyerekszemmel mégis csak legérdekesebb a híres pöfögős, durrogós traktora volt. Nagyon hangosan, lassan haladt, a vas karmokkal kapaszkodva (üresen) is, és vontatta maga után a cséplőgépet.
Mindig nagy gyereksereg követte, bámulta a “vasmasinát”!!!
Aratás után, amikor hazakerültek a búzakévék, elindult az Újsoron János bácsi, ment házról házra.
Ilyenkor a rokonok, szomszédok összeálltak, mert itt sok dolgos kézre volt szükség. Egy erős férfi villával feldobta a kévét a cséplőgép tetejére, ott egy asszony kibontotta, és átadta a férfi társának, aki a garatba engedte. Innentől kezdve lehetett szaporázni, szorgoskodni. Ketten hordták a szalmát, ketten hárman már rakták is a kazalt, volt akik a zsákba eresztett szemet a vállukon vitték a pajtába, kamrába. A gyerekek sem maradtak ki a munkából. Ők hordták a töreket, (én is).
Szaladni kellett, gyorsan tele lett a ponyus. Semmi nem mehetett kárba.
Ez a munka nagyon poros volt, nagy zajjal járt. Hihetetlen milyen hangokat tudott kiadni az a masina.
Bizony időbe telt, mire János bácsi végzett a faluba, de senki sem maradt ki, utcáról utcára, házról házra járt.
Arra is emlékszem, hogy a műhelye jobb oldalán volt egy helység, ahol egy nagy teljesítményű daráló volt, oda lehetett zsákszámra vinni a terményt, amit otthon nem tudtunk volna ledarálni az állatoknak. Ötvenes, hatvanas években sok háznál volt ló, tehén, kecske, juh, disznó, apró jószág. Szomszéd falukból is felkeresték, nyitva állt kapuja mindenki előtt.
Igaza van unokájának Czéh Öcsinek, amikor azt írja, hogy a nagyapja egy mindenes, egy sokoldalú ember volt, aki meghatározó volt falunk életébe, valóban büszke lehet rá.
0 Megjegyzések